ökumené

Ferenc pápa második beszéde Genfben: A vér ökumenizmusa előrehaladásra biztat minket!

Genf – 2018. június 21-én a genfi Ökumenikus Központ Visser ‘t Hooft terme adott otthont a délutáni ökumenikus találkozónak az Egyházak Világtanácsa alapításának hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen, amelyen a pápa is részt vett egynapos genfi látogatása során.

Ferenc pápa az interkommúnióról: Az egyes püspökök kell hogy eldöntsék, hogy bevezetik-e az egyházmegyéjükben

Genf – Róma – A pápa csak azért utasította el a német püspökök interkommúnió-tervezetét, mert az minden német püspök számára egységes megoldást írt volna elő.

Ökumenikus családi napot tartottak Kiskőrösön

Kiskőrös – Példaértékű összefogással szervezték meg Kiskőrös egyházközösségei a 2018. június 6-án megtartott ökumenikus családi napot. A katolikus, evangélikus, református, pünkösdi és baptista egyház szervezésének köszönhetően együtt tölthették a családok az egész napot a főtéren felépített sátor alatt, valamint a belváros több pontján is.

Ferenc pápa fékezi a német püspöki konferencia döntését a közös szentáldozásról szóló kérdésben

A Vatikán a szentáldozásról szóló vita lefolytatását május elején visszairányította a német püspökökhöz. Ferenc pápa most mégis döntést hozott: az evangélikus házastárs szentáldozáshoz járulását támogató dokumentum még nem elég átgondolt ahhoz, hogy azt publikálni lehessen.

Újrajátszva – Az ökumenikus diákfilmszemlén jártunk

Budapest – 2018. június 2-án hetedik alkalommal került megrendezésre az ökumenikus diákfilmszemle az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI), a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, a Katolikus Pedagógiai Intézet és a Budapesti Piarista Gimnázium szervezésében. A döntő helyszíne ezúttal is a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola díszterme volt. Idén az „Újrajátszva” témájában kellett versenyfilmet készíteni az általános iskolai és a középiskolai korcsoportban, de lehetett önálló témával is indulni.

Lutheránus = ökumenikus

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) az evangélikus nemzeti egyházak együttműködésének koordinátora. A szervezetnek 144 tagja van 79 ország evangélikusainak képviseletében. Az LVSZ és a római katolikus egyház közös munkacsoportot hozott létre, de más felekezetekkel is a párbeszéd kialakítására törekszik. A pünkösdiekkel folytatott dialógus egyik közreműködőjét, dr. Gáncs Tamás lelkészt kérdeztem a bizottságban folyó munkáról.

Keresztény felekezetek pünkösdi találkozója volt Körmenden

Körmend – A körmendi evangélikus templomban gyűltek össze a történelmi egyházak hívei 2018. május 21-én, pünkösdhétfőn délután.

Az úrvacsora és az eucharisztia állt az ökumenikus lelkészkörök idei találkozója középpontjában

Máriabesnyő – Az ökumenikus lelkészkörök találkozóját 2018. május 17-én a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatosház és Konferenciaközpontban tartották mintegy hatvan résztvevővel az ország minden részéről; egy-egy résztvevő érkezett Kárpátaljáról és Felvidékről is. Tomka Ferenc atya számolt be a találkozóról.

Isten és a kommunikáció – Ökumenikus képzésen Bajorországban

Josefstal – Gott ist Kommunikation, azaz Isten (maga a) kommunikáció címmel tartott április 16–25. között európai ökumenikus képzést a Bajor Evangélikus Egyház Josefstalban. A kis bajor falu oktatási centrumában rendezett kurzus mintegy negyven résztvevője között épültek a hidak, hiszen tíz nap alatt megismerhettük egymás országait, egyházait és szerteágazó munkáját is.

Mi a helyzet a tolerancia és ökumené terén?

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Theologiai Szemle-szerkesztőbizottsága tudományos ülést tartott a tordai országgyűlés 450. évfordulója kapcsán. A konferencia fókuszában a felekezetek közötti párbeszéd és az abból következő ökumenikus nyitottság állt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ökumené csatornájára